2010.02.27.

Sorsolás

Mivel Panyi Zsuzsinál is megtörtént a sorsolás, ezért én sem halasztom tovább a szerencsés név kihúzását.
92 hozzászóló szállt versenybe nálam, mindegyikőtök megjegyzését szívből köszönöm. Nagy örömömre várakozáson felüli számban jelentkeztetek a játékra.

A névsort kinyomtattam, feldaraboltam, kosárba raktam.



A sorsolási bizottságba két gyerkőcömet kértem fel, de sajnos Boldizsár magas lázzal lábadozik, hivatalos teendőit lemondta. Ezért Anna Sára indiánlány látta el az izgalmas feladatot.

Íme! Indítsd a videót!



video

Gratulálok a nyertesnek!

A 22-én írt hozzászólása a következő volt: "Hello! Ezek nagyon szépek, sok sikert mindenkinek!"

Kérlek e-mailben jelentkezz az átadás-átvétel megbeszélése miatt.

A többieket visszavárom, lesz még lehetőség a későbbiekben is ékszerhez jutni.

2010.02.24.

A tavasz hírnöke - ezüst karkötő




Ez a karkötő majd' olyan sokáig készült, mint amilyen lassan próbál kitavaszodni. Még fél méteres volt a hó, amikor a megrendelő a fotógyűjteményből szemezgetett és az egyik karkötőt választotta változtatás nélkül. Sajnos nem szabott határidőt, pedig mondtam, hogy az mindkettőnk érdekeit jól szolgálná.

Ezek a virágok készülnek kővel és gyöngy felhasználásával egyaránt, különböző méretekben. Sok apró alkatrész alkotja. Kérhető fülbevaló, medál is.

Ebben a karkötőben fehér cirkóniák (cubic zirconia-CZ) pihennek a bibékben.
Ez egy mesterségesen előállított kő. Igen elterjedt, hiszen előállítása nagyon gazdaságos és a kedvező tulajdonságai miatt a gyémántutánzatok között is előkelő helyen szerepel. A drágakőfoglalók is szeretik, mert egy jó csiszolású cirkónai könnyen ültethető az ékszerbe és munka közben nem stresszel az értéke vagy a pótolhatatlansága.

Az álmom, hogy egyszer ezt a karkötőt fehéraranyból, kék zafírokkal készíthessem el.

2010.02.19.

Játsz velem!

Játékra invitállak benneteket. Nincsen semmilyen apropója, se blog évforduló, sem egyéb nevezetes alkalom. Nem léptem át valamiféle célirányos, bűvös látogatói számot, még csak szülinapom sincs. Nevezzük el, mondjuk tavaszváró játéknak. Remélhetőleg, mire sorsolok, tényleg szikrázó napsütés vár ránk.


A képen látható medálokból ezidáig összesen ez a két darab létezik.
925 ezrelékes Sterling ezüstből készültek, középen egy-egy kaboson csiszolású, szodalit követ foglalnak magukban.
Méretük akasztó nélkül: 3x2,5 cm illetve 2,5x2 cm

Dupla eséllyel indulhat mindenki, aki figyel az alábbiakra.

1. A képeken látható, nagyobb medál Panyi Zsuzsinál kerül kisorsolásra. Jövő péntekig, tehát február 26-ig lehet nála megjegyzést hagyni.

2. Aki úgy érzi, hogy szeretné megtámogatni a szerencséjét, az a kisebb - ám korántsem jelentéktelen- medálért nálam is versenghet.
Kérlek,
hagyj megjegyzést itt február 26-án éjfélig, ezen kívül a saját blogodon (ha van ilyen) adj hírt a lehetőségről. A sorsolást jövő szombaton, február 27-én tartom, közjegyző jelenléte nélkül.

Leginkább olyan hozzászólásoknak örülnék, amelyek értékelik, véleményezik az ékszereket vagy a blogot, kíváncsi vagyok az ékszerekhez való viszonyotokra általában. Természetesen a játékban való részvételhez egy egyszerű, jelentkező megjegyzés is elég.
A játék nem csak blogíróknak szól!

Fortuna legyen veletek!

Amennyiben valami csoda folytán ugyanaz a személy nyeri a két medált, akkor automatikusan én egy második nyertest hirdetek. Azt hiszem, ez így fair.

-------------------------------------------------------------------------------------------------
KÖSZÖNÖM SZÉPEN AZ ÉRDEKLŐDÉST! SZÉP SZÁMMAL JELENTKEZTETEK MÁR EDDIG IS A PANYI ZSUZSI OLDALON, ÉS ITT NÁLAM. A HOZZÁSZÓLÁSAITOKAT MINDEN ESETBEN FIGYELMESEN KÖVETEM,. AJÁNLOM, HOGY AKI JÓ SZÓRA VÁGYIK ÉS ÖNBIZALOM ERŐSÍTÉSRE, AZ SZERVEZZEN MAGÁNAK ILYEN JÁTÉKOT, MEGÉRI A BEFEKTETÉST!!
TALÁN ÉN MÉG NAGYOBB IZGALOMMAL VÁROM A NYERTESEK KISORSOLÁSÁT, MINT TI. :-)

A JÁTÉK UTÁN IS VISSZAVÁRLAK BENNETEKET AZ ÉKSZEREK VILÁGÁBAN.

Csomag kibontása


Mivel a mai nappal célba érnek az ékszerek, ezért megmutatnám.
A megrendelés egy bor- és szőlőbarát pár férfi tagjától érkezett. Megkésett Valentin napi ajándék lesz belőle, remélhetően nagy örömet okozva a szerencsés hölgynek.

2010.02.14.

Bálint napon


Boldog Bálint napot minden érintettnek! (...és ki ne lenne az?!)

Juhász Gyula: Szerelem?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

2010.02.10.

Csomag indul


Belátom, a kreatív blogom mellett itt csak szórványosnak tekinthető a megjelenésem. Ennek oka, hogy a megrendeléseimet teljesítem, így új tervezésű ékszert nem tudok mutatni.
Ez a csomag ma indul útnak, egy kedves megkeresés keltette életre. Amint célba ér a lovagias ajándék, fel fogom fedni. Lehet tippelni a tartalmát illetően. Kíváncsi vagyok, ki mire vágyna a szerencsés hölgy helyében?

A kérdésfeltevésem nem teljesen öncélú, egy beharangozót is tartanék:
Február 19-én, Panyi Zsuzsi potya péntekére ezüst ékszert küldök immár másodszor, így érdemes majd időben élni a lehetőséggel. Az esélyeit növelheti az, aki figyelmesen olvassa majd el az ismertetőt.