2009.09.21.

Egy kicsit ebből, egy kicsit abból

Anaisz hirdetett egy alkotó játékot, melynek lényege, hogy egy inspiráló tárgy kapcsán alkoss, amit gondolsz. A technika szabadon választott, de az nyilvánvaló, hogy a résztvevők mindegyike a saját területén fog létrehozni valami új tárgyat.
Az én pályám az ékszerek, de elsőre nem vetettem el a varrást sem, aztán végül is ezt a nyakláncot készítettem el.
A felhasznált anyagok tekintetében igen vegyes képet mutat.
A gyapjú elemeket tűnemezelt technikával hoztam létre, majd ezüst alkatrészeket és színhez passzoló gyöngyöket fűztem ezüst láncra.
Az ihletet adó tárgy egy lámpa volt. Én nem a funkciója alapján próbáltam elindulni, hanem a forma és a színek után mentem.


Látogassatok el Anaisz honlapjára, hiszen már sorakoznak a különböző, szebbnél-szebb művek. Nagyon érdekes látni, ki milyen megközelítést választott.

2009.09.18.

Pöttynyi változtatás


Néhány poszttal lejjebb már mutattam egy stumpf formájú gyűrűt. Az alakja olyan, mintha egy négyzet lenyelt volna egy nálánál nagyobb kört.
Most egy kis változtatást eszközöltem a modellen. A variáció abban áll, hogy mind a gyűrű fején, mind pedig a gyűrűsín oldalán átfúrtam az anyagot. Szerintem így kicsit könnyedebb, nőiesebb lett. Megint bebizonyosodott, hogy az apró részleteken is sok múlhat.
Arra gondoltam, hogy a gyűrű fejét önállóan is éltre keltem és medált, fülbevalót készítve kialakítok egy teljes szettet. Hamarosan.

2009.09.12.

Ékszer pottyan


Panyi Zsuzsi Potya péntekére egy ezüst szettet ajánlottam fel, ami egy pár fülbevalóból és egy medálból áll. Hagyj egy megjegyzést nála és talán Te leszel a szerencsés!
Itt megmutatom a kollekció többi darabjait is.
Két formában és különböző méretekben készülnek. Apró köveket is lehet bele foglalni, de ha csupán az áttörések díszítenek, szerintem az is kellemes látvány.